
Nootropikumok
A nootropikumok (smart drug) olyan természetes vagy szintetikus anyagok csoportja, melyek javítják az agyi funkciókat. A név mögött két görög szó kombinációja sejlik fel: „noos” – ami annyit tesz: „elme” és „tropein” – azazhogy „felé”. Olyan kiegészítők, amelyek az elme megfelelő működésére pozitívan hatnak.
A manapság legnépszerűbbnek számító étrendkiegészítők között rengeteg nootropikum található, azonban ezeknek több évtizedes története is van. A kifejezés – nootropikum – bevezetése mögött Corneliu Giurgea román vegyész és pszichológus áll: az orvos a piracetam agyserkentő molekula kutatása közben tette meg az orvosi gyakorlat egyik szakkifejezésévé a 60-as évek közepétől a 70-es évek elejéig terjedő időszakban.
JELENLEG A NOOTROPIKUMOK KÖZÉ SOROLUNK MINDEN OLYAN ANYAGOT, AMELY JAVÍTJA AZ AGYI AKTIVITÁST. CORNELIU GIURGEA EREDETILEG ALTATÓT PRÓBÁLT FEJLESZTENI-FELTALÁLNI, AZONBAN VÉGÜL EGÉSZEN MÁS LETT A TUDÓSMUNKA EREDMÉNYE – A PIRACETÁM FELTALÁLÁSA ESETÉBEN IS ÉPP EZ TÖRTÉNT.
Nootropikumok és a sportolók
A sport, így az állóképességi sport sem csupán a fizikai edzésről szól, az akarat csak egy tényező a sokból, melyek a személyes korlátok feszegetésére alkalmasak. A
- koncentráció,
- mentális fókusz,
- motiváció,
területeire kifejtett hatásai megkerülhetetlenek. A nootropikumok fogyasztásával kognitív funkcióinkat és ezeken keresztül fizikai teljesítőképességünket szinte mellékhatások nélkül támogathatjuk.
Hasznos nootropikumok
Hasznos nootropikumok például a Rhodiola Rosea, L-teanin, N-acetil L-tirozin és a foszfatidil-szerin. Ha sportolsz és támogatnod kell a teljesítményedet, néhány “agyserkentő” használata célszerű lehet a koncentráció, a hangulat és az eredmények párhuzamos javítása érdekében.
A nootropikumok közé azonban nem csak szintetikus gyógyszerek sorolhatók, hanem növényi extraktumok is – ezek javíthatják például a „tanulási hatékonyságot.
ÍGY KÖZÉJÜK TARTOZIK AZ ŐSI IDŐKBEN IS FOGYASZTOTT KOKALEVÉL ÉS GINKGO BILOBA IS.
Ezer évekkel ezelőtt természetesen nem tudhatták, hogy ezek természetes nootropikumok, a fentebb említett orvos, Dr. Giurgea viszont számos feltételt határozott meg erre nézve.
Álláspontja szerint ezek az anyagok képesek:
- javítani az agyi memóriát
- megvédhetik az agy szöveteit a fizikai vagy kémiai sérülésektől
- nehéz körülmények között a viselkedést rendezettebbé alakíthatják
- A mozgással kapcsolatos agykérgi és agykéreg alatti területek idegrendszeri szabályozását finomhangolhatják
- mellékhatás kialakulásához vezető kockázata minimális mértékű – tehát biztonsággal alkalmazhatók
Pár ismertebb nootropikum
Ginkgo biloba
A ginkgo egy fafajta – ráadásul az egyik legősibb a világon.
JAPÁNBÓL, KÍNÁBÓL ÉS KOREÁBÓL SZÁRMAZIK, RENDKÍVÜL FONTOS FLAVONOIDOK ÉS TERPENOIDOK FORRÁSA, OLYAN ANTIOXIDÁNSOK, MELYEK KÉPESEK MEGVÉDENI A SEJTEKET AZ OXIDATÍV STRESSZTŐL.
A fa levelének kivonata nagyon hatlkony az agyműködés szempontjából is. Kutatások szerint a ginkgo biloba idős embereknél a mentális fókuszt és a memóriát javítja, hatékony számos degeneratív betegség, például az Alzheimer-kór vagy agyi-érrendszeri betegségek kezelésében; fiatalabb emberek esetén kiváló stresszkezelő szer: csökkenti a kortizolszintet és a vérnyomást.
Manapság ráadásul számos táplálékkiegészítő aktív összetevője is.
L-teanin
A zöld tea egyik érdekes összetevője az L-teanin. Egy 2016-os tanulmány eredményei szerint az L-teanin képes lehet növelni az alvás alfa-hullámainak agyi szintjét..
AZ L-TEANIN TULAJDONKÉPPEN EGY RELAXATÍV, NEM ESSZENCIÁLIS AMINOSAV, MELY CSÖKKENTI A STRESSZÉRZETET ÉS NÖVELI A FIGYELMI KÉPESSÉGEKET.
Nyugtató hatása azonban nincs, koffeinnel kombinálva ugyanakkor javítja a figyelmet és a kognitív funkciókat.
Kolin
A molekulát viszonylag későn, 1998-ban ismerték el esszenciális tápanyagként. Megtalálható számos élelmiszerben: legnagyobb mértékben az állati források tartalmazzák, főként a máj és a belsőségek, valamint a tojássárgája.
A kolinnak speciális funkciói vannak a magzati és gyermeki idegrendszer megfelelő fejlődésében, itt azonban szigorúan nootropikus hatásait vesszük górcső alá.
KUTATÁSOK SZERINT A KOLIN FONTOS SZEREPET JÁTSZIK AZ AGYMŰKÖDÉS JAVÍTÁSÁBAN – BELEÉRTVE A MEMÓRIA- ÉS INFORMÁCIÓFELDOLGOZÁST, VALAMINT -RAKTÁROZÁST. HASZNÁLATA IDŐS EMBEREKBEN A RÖVID ÉS HOSSZÚ TÁVÚ MEMÓRIA SZIGNIFIKÁNS FEJLŐDÉSÉHEZ VEZETETT.
Sportolás tekintetében az acetil-kolin, dopamin, szerotonin és adrenalin, noradrenalin szintézisében – tehát az ún. katekolaminok – képzésében elengedhetetlenek: ezek a molekulák rendkívül fontosak a mozgási szervrendszer és kapcsolódó neurális működések megvalósulása során (pl. az acetil-kolin az izomrostok összehúzódásához szükséges egyik neurotranszmitter).
Ginzeng
A Panax ginseng gyökere a hagyományos kínai orvoslás része és modern kutatások tárgya is egyben.
AZ AGYRA GYAKOROLT KIVÁLÓ HATÁSA MELLETT POTENCIÁLIS ANTIOXIDÁNS, JAVÍTJA AZ IMMUNRENDSZERT IS.
Vérkeringést fokozó hatása révén alternatív potencianövelő (merevedési zavarokban hatékony segítség lehet). Kétféle ginzeng létezik – amerikai (Panax quinquefolius) és ázsiai (Panax ginseng). Az „ázsiai” ginzeng hatása a mentális funkciók területén nagyon biztató, 200-400 mg bevitele csökkenti az agyi fáradtságot és javítja az elme matematikai tevékenységekben nyújtott teljesítményét is.
A ginseng azonban más gyógyszerekkel kölcsönhatásba tud kerülni, így használata előtt orvosi egyeztetés is szükséges lehet. Emellett fontos, hogy hosszá lehet szokni, így nem érdemes túlzásba vinni fogyasztását.
Guarana
Természetes koffeinforrás, a kávéhoz képest magja kétszer több koffeint tartalmaz a kávébabhoz képest. A guaranában található koffeint guaraninnak hívják, mely kutatások szerint javítja az aktív memóriát, a döntéshozatali képességet és a szellemi teljesítményt is.
5-HTP
Az 5-hidroxitriptofánt (5-HTP) a szervezet szerotoninná alakítja, ami így képes javítani a hangulatot, az alvást és az étvágyat is. A Griffonia Simplicifolia magjaiból készült, míg tiltólistára nem helyezték.
Kurkumin
A kurkuma egyik összetevője – mely egy népszerű fűszer is egyben – egy kiváló antioxidáns, mely ezzel párhuzamonsan javítja a koncentrációt és a szellemi teljesítményt.
NÖVELI TOVÁBBÁ A DOPAMIN ÉS A SZEROTONIN PLAZMASZINTJÉT ÉS JAVÍTJA A HANGULATOT ÉS A PROBLÉMAMEGOLDÓ KÉPESSÉ.
Acetil-L-Karnitin
A karnitin ezen formája egy fontos aminosav, mely az acetilkolin képződéséhez is elengedhetetlen.
A NEUROTRANSZMITTER TÁMOGATJA AZ AGYI IDEGRENDSZERI MŰKÖDÉSI FOLYAMATOKAT, A FIGYELMET, A KREATIVITÁST, A RÖVID ÉS HOSSZÚ TÁVÚ MEMÓRIÁT, VALAMINT A BESZÉDKÉSZSÉGET IS.
Ashwagandha
HATÓANYAGA A KORTIZOLSZINT CSÖKKENÉSÉVEL ENYHÍTI A SZORONGÁST ÉS A STRESSZT.
Része az ajurvédikus gyógyászatnak, az agyvelőgyulladás ellen is képes védelmet nyújtani.
Rhodiola rosea
ADAPTOGÉN GYÓGYNÖVÉNY, MELY A KREATIVITÁSRA, SZORONGÁSRA, HANGULATRA ÉS A RÖVID TÁVÚ MEMÓRIÁRA IS HATÁSSAL VAN.
Az egykor Skandináviában és Oroszországban ismert növény fontos szerepet játszhat az agyműködés javításában és a fáradtságérzet természetes csökkentésében.
Resveratrol
A legújabb kutatások hatékonynak tartják az agy hippokampusz nevű területének, a memóriaközpontnak a károsodás-megelőzésében.
AZ ANTIOXIDÁNS MEGTALÁLHATÓ A VÖRÖS ÉS LILA SZÍNŰ GYÜMÖLCSÖK, PÉLDÁUL A SZŐLŐ ÉS A MÁLNA HÉJÁBAN.
GABA
A gamma-amino-vajsav, mely természetesen is megtalálható a szervezetben, a neuronok által szintetizált gátló molekula – így az agyban is termelődik.
KÉPES CSÖKKENTENI A NEURONOK KÖZPONTI IDEGRENDSZERI AKTIVITÁSÁT, MELY KEVESEBB STRESSZT ÉS KIEGYENSÚLYOZOTTABB HANGULATOT EREDMÉNYEZ.
A GABA külön táplálékkiegészítőként is forgalomba kerül – ismert táplálékkiegészítő, de természetes formában megtalálható zöld vagy fekete teában is. Amennyiben amerikai ginzenggel és L-argininnel együttesen használják, hatása felerősödik.